Közlemények

Tovább zuhan a cégalapítási kedv

Tovább zuhan a cégalapítási kedv

Minden idők egyik leggyengébb hónapja volt 2016 júliusa a cégalapítások szempontjából. 1844 új céget alapítottak a hónapban, ami 13 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakához képest, júniushoz viszonyítva pedig 28 százalékos visszaesést jelent – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató elemzéséből.

„Bár a nyári hónapok általában nem túl erősek cégalapítás szempontjából, 2016 júliusa a szezonalitást is figyelembe véve is negatív meglepetést hozott” – mondja Pertics Richárd az Opten céginformációs igazgatója. Idén júliusban mindössze 1844 új cég alapítását tette közzé a cégbíróság, ami az utóbbi öt év egyik leggyengébb adata. Ez ugyanis az előző év azonos időszakához képest is 13 százalékos visszaesést jelent, pedig a 2015-ös bázis is rendkívül alacsonynak számított. Szintén nem szépíti a tényeket, hogy az előző hónaphoz képest 28 százalékos volt a csökkenés mértéke.
„A reálkeresetek növekedése, a hitelkínálat javulása és a gazdaság növekedése elméletileg jó táptalajt jelentene az új vállalkozások számára, azonban úgy tűnik, hogy a vállalkozói bizalom még nem állt helyre” – emelte ki Pertics Richárd. A képet ugyan némileg árnyalja az a tény, hogy a cégalapítások számának csökkenését indukálták az elmúlt évek cégjogi szigorító intézkedései, de ennek a hatásnak többnyire már le kellett volna csillapodnia. A jogszabályi háttér gyakori változása azonban továbbra is hordoz némi kockázatot a vállalkozói szféra számára.

Az idei év hetedik hónapjában mintegy 3712 céget töröltek, ami némi csökkenést jelent mind az előző hónaphoz, mind az előző év azonos időszakához viszonyítva. „A júliusi cégtörlési statisztikában nincs túl sok meglepetés, illeszkedik a szezonális adatokba, figyelembe véve, hogy több éves cégtörlési hullám vége fele vagyunk” – mondja Pertics.

A megszüntetésre irányuló eljárások közül a felszámolási adatok jól jellemzik a cégstruktúra veszélyességét. A felszámolások tekintetében a trend bíztató, de júliusban még mindig 625 új felszámolási eljárás indult, ami azt jelzi, hogy a hazai vállalkozóknak továbbra is résen kell lenniük partnereikkel kapcsolatban.
 
Júliusban nem csak a felszámolások száma csökkent, hanem a cégbíróság által kezdeményezett kényszertörlések száma is több mint 50 %-kal visszaesett az előző év azonos időszakához képest: számuk tavaly júliusban 3134, idén júliusban viszont csak 1436 volt. „Mivel a cégek megszűnését eredményező eljárások száma tavaly nyár vége óta visszaesett, így valószínűleg nem lesz utánpótlásuk a megszűnéseknek” – mutat rá az Opten igazgatója.

 
Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) júliusi értéke átlagosan 11 százalék körül mozogott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Bács-Kiskun, Vas és Komárom-Esztergom megyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megye produkálta.


Opten – CFI megyénként, 2016. július
Megye Alapítások Megszűnések Felszámolások* Opten - CFI
Bács-Kiskun 49 52 12 6,41%
Vas 22 31 2 7,83%
Komárom-Esztergom 45 34 7 7,95%
Zala 24 42 19 8,20%
Csongrád 59 62 6 9,71%
Nógrád 21 13 6 9,92%
Borsod-Abaúj-Zemplén 63 87 12 9,94%
Győr-Moson-Sopron 76 80 18 10,36%
Somogy 27 55 14 10,46%
Békés 17 54 16 10,73%
Veszprém 35 70 7 10,76%
Tolna 20 44 5 11,45%
Baranya 44 104 16 11,90%
Hajdú-Bihar 56 127 24 12,08%
Pest 257 502 80 12,22%
Fejér 54 104 25 12,51%
Szabolcs-Szatmár-Bereg 56 95 19 13,46%
Jász-Nagykun-Szolnok 33 70 15 13,60%
Heves 29 81 36 15,19%
Főváros 857 2 005 286 17,51%
ÖSSZESEN 1 844 3 712 625 11,11%
*Újonnan indult eljárások