Közlemények

Növekedésben és az EU támogatások felhasználásában is élen járnak a KKV TOP 100 cégei

Növekedésben és az EU támogatások felhasználásában is élen járnak a KKV TOP 100 cégei

Folyamatos növekedés, magas bérek, sok Európai Uniós pályázati támogatás – ez jellemzi a KKV TOP 100 listán szereplő cégeket – derül ki az OPTEN Kft. elemzéséből.

Az idén is összeállításra került KKV TOP 100 lista – mely a többségében magyar magánszemélyek által tulajdonolt legsikeresebb KKV cégeket tartalmazza – rámutat a siker több összetevőjére is. A szakmai zsűri által felállított módszertan szerint a mezőgazdaság, ipar, építőipar, kereskedelem és szolgáltatás területén kutatták fel a 100-100 legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó vállalkozást. Bár a végleges listát csak március 21-én a KKV TOP 100 Díjátadó Gálán teszik közzé, az 5 kategória legjobbjairól már most is sok mindent tudhatunk.
Folyamatos bővülés, emelkedő nyereség

Az 5x100 céget elemezve kiderült például, hogy a sikeres cégek szinte kivétel nélkül folyamatos növekedésben vannak. Összesített árbevételüket 20 százalékkal tudták növelni, melyben az építőipari beruházásoknak volt a legjelentősebb húzó szerepe. Még ennél is jelentősebben emelkedett a topcégek átlagos nyeresége, mely az előző évhez viszonyítva 61 százalékkal bővült. Kérdés persze, hogy az egyébként is pozitív hazai gazdasági környezetben hogyan lehetnek még az országos trendnél is ennyivel eredményesebbek ezek a cégek.

Megbecsült, transzparensen alkalmazott dolgozók

Az egyik ilyen tényező az alkalmazottak megbecsülése. A jó munkaerőt ugyanis se megszerezni, se megtartani nem könnyű napjainkban. A legjobb KKV cégek az utóbbi évben már 10-15 százalékot is meghaladó mértékben emeltek a fizetéseken, így munkabérre és járulékokra az ipar, építőipar és kereskedelem területén egyaránt alkalmazottanként átlagosan kb. havi 380 ezer Ft jut. A szolgáltatási szektorban tevékenykedő TOP KKV cégeknél ez az összeg meghaladja a havi 650 ezer forintot – derül ki az OPTEN Kft. elemzéséből. A szolgáltatás kategóriában megfigyelhető, hogy a legsikeresebb KKV cégek közül a legtöbben már nem növelik alkalmazotti létszámukat, inkább az alkalmazottak továbbképzésére, megtartására, esetenként pedig “minőségi cseréjükre” fókuszálnak. A szemléletváltás e szektorban komoly hatékonyság növekedést hozott, így az egy főre jutó profit az előző évhez viszonyítva a TOP 100 KKV cég vonatkozásában 90 százalékos emelkedéssel meghaladta a 8 millió forintos adózott eredményt. Ha már az adófizetésnél tartunk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy ez az 500 vállalkozás, csupán társasági adó formájában több, mint 13 milliárd forintot fizetett be az államkasszába. Ez az összeg azonban eltörpül az alkalmazottak béréhez kapcsolódó adók és járulékok formájában befizetett közel 100 milliárd forinthoz képest.
 
Jelentős külső forrásbevonás és családi erő

A siker egy másik fontos tényezője az Európai Uniós források bevonására való nyitottság volt. A listán szereplő KKV cégek több mint fele nyert Európai Uniós pályázatot az elmúlt 5 évben, összesen közel 100 milliárd Ft összértékben. A nagy KKV cégek tulajdonosai gyakran egyben ügyvezetők is, ily módon a vállalatvezetés számukra nem csak egy állás, hanem életmód is. Bevonják a családtagokat a cég működtetésébe, közösen élik meg a sikereket és küzdenek meg a kihívásokkal. A március 21-én megrendezésre kerülő KKV TOP100 Díjátadó Gálán kiderül, mely cégek kerültek a toplisták élére, a díjátadóra érkező miniszterelnöki megbízott, államtitkár és a legnagyobb szakmai szervezetek vezetői egységesen sorakoztak fel a sikeres KKV cégek elismerése mögé.