Közlemények

Lassan áll kiegyensúlyozott pályára az építőipar

Lassan áll kiegyensúlyozott pályára az építőipar

Több mint 1400 cég szűnt meg 2016 első negyedévében a magyar építőiparban, ez 20 százalékkal kevesebb, mint az előző negyedévben, és 12 százalékkal elmarad a tavalyi azonos negyedévi adattól is. Az ágazatnak azonban még mindig nincs oka arra, hogy fellélegezzen. Látják ezt a vállalkozók is, az új cégek alapítása ugyanis csak szerény növekedést mutat.

A tavalyi csúcsok után idén az első negyedévben csökkenést mutat a cégstatisztika az építőiparban megszűnő vállalkozások számát illetően. Az első negyedévben 1402 társaság szűnt meg az ágazatban, ez 20 százalékkal elmarad a tavalyi utolsó negyedéves értéktől, és 12 százalékkal a tavalyi első negyedéves értéktől is. „Az ágazatról időről időre pozitív hírek és gazdaságösztönző szabályozások jelennek meg, ám még távolról sem beszélhetünk egészséges, kiegyensúlyozott szektorról, és a csökkenő megszűnési rátából sem lehet egyértelmű pozitív következtetéseket levonni” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.
A céginformációs szolgáltató igazgatója szerint 2013–2014-ben elsősorban a központi finanszírozású EU-támogatott és egyéb közbeszerzési projektek hajtották fel az ágazat megrendelésállományát, idén pedig a CSOK-tól várnak hasonló kedvező hatást. Csakhogy, ahogy a nagy EU-s projektek nem állították új, fenntartható növekedési pályára a szektort, ugyanúgy nem látszik még a lakásépítések várt felfutásának kedvező hatása sem az ágazati cégstatisztikában. „A megszűnések számának csökkenése alapvetően jó jel, hiszen stabilabb szektorra utal. Nem szabad azonban elfeledkezni arról a tényről, hogy egy nagy központi kényszertörlési hullámon vagyunk túl, és a fluktuáció csökkenése részben technikai hatás eredménye” – szögezi le Pertics Richárd.
 
Pertics szerint az ágazatban zajló folyamatok közül messze a legkedvezőbb fejlemény, hogy évek óta csökken vagy stagnál a felszámolás alá kerülő vállalkozások száma, de ez sem bizonyítja, hogy beindult volna a fellendülés, inkább csak javítja a fennmaradó vállalkozások működési környezetét. Az igazgató szerint könnyen elképzelhető, hogy a várt fellendülés végül bekövetkezik, de világos jelei vannak, hogy ez lassabban zajlik majd le, mint sokan remélik.
 
„Arról van szó, hogy az új alapítású cégek száma meglehetősen lassan emelkedik, és még mindig nem éri el a régebbi csúcsidőszaki értékek felét sem, ami arra utal, hogy vagy a piacra lépési korlátok magasak, vagy a vállalkozók nem érzékelik a fellendülést” – mondja az Opten igazgatója. Ami az első lehetőséget illeti, könnyen lehet, hogy az utóbbi évek leépítései után kapacitáskorlátok keletkeztek az ágazatban, amiknek a meghaladása lassú és tőkeigényes folyamat. Ugyancsak nem lehet elvetni azt a lehetőséget, hogy a munkaerőhiány rettenti el a tőketulajdonosokat a cégalapítástól, hiszen tudható, hogy az ágazatból nagyon sokan kerestek maguknak külföldön boldogulást.
 
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) felmérése szerint a fejlődés gátja elsősorban a magas adók és járulékok, másodsorban a szakemberhiány, és csak harmadik helyen említik a kereslet hiányát. Az ÉVOSZ kutatása arra is rámutatott, hogy az építésiberuházás-célú közmegrendelések hiánya sok vállalkozást elbizonytalanít. Az ágazat mindazonáltal erősen heterogén, az egyes szakterületekre specializálódott cégek például rendkívül pozitív jelentéseket adtak le.
 
„Összességében tehát sem a bizalom, sem a kereslet nem állt helyre a szektorban, és vannak még bőven kiaknázatlan lehetőségek az ágazatban. Izgalmas évek jönnek az építőipari cégek számára, hiszen a jogi és az adózási környezetben is várhatóak még változások, a központi beruházások aránya pedig csökkenni fog” – mondja az Opten igazgatója.
 
Az építőipar felfutásához és az új vállalkozások alapításához sok egyéb külső feltételnek is össze kell állnia. Ezek közül a kamatkörnyezet támogató, és az állam is ösztönző és támogató szerepben jelenik meg, ahogy tette azt az áfa csökkentésével és a CSOK kiterjesztésével. A beruházási és hitelfelvételi hajlandóság azonban még messze van az ideálistól, aminek elsősorban az az oka, hogy a hosszú távú bizalom nem épült ki sem a lakosságban, sem a vállalkozási szférában, de a tőke- és bérezési szintekben is van még bőven hova fejlődni.
 
Az Opten cégfluktuációs indexe (Opten – CFI) az adott időszakban törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez. Az index áprilisi értéke az építőiparban átlagosan 17-18 százalék volt. Megyei szinten az építőiparban az első negyedéves Opten – CFI Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun és Csongrád megyében vette fel a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg produkálta.
 
Opten – CFI megyénként az építőiparban – 2016. első negyedév
Megye Működő cégek Alapítások Megszűnések Felszámolások* Opten – CFI
Győr-Moson-Sopron 1 972 27 23 7 11,37%
Bács-Kiskun 1 943 28 23 8 12,09%
Csongrád 1 555 17 27 7 12,60%
Zala 914 12 15 11 12,98%
Fejér 1 919 23 32 11 13,15%
Komárom-Esztergom 1 638 20 32 6 14,78%
Nógrád 550 7 12 4 15,61%
Tolna 851 8 22 6 15,79%
Hajdú-Bihar 2 027 33 44 22 17,37%
Borsod-Abaúj-Zemplén 2 277 23 62 13 17,46%
Békés 838 11 21 6 17,70%
Veszprém 1 239 16 34 4 17,87%
Jász-Nagykun-Szolnok 1 228 22 24 9 18,40%
Baranya 1 647 26 40 11 18,50%
Somogy 992 13 27 3 18,74%
Vas 884 19 17 7 18,97%
Pest 9 701 152 217 39 19,36%
Heves 1 110 18 36 21 24,22%
Szabolcs-Szatmár-Bereg 1 769 21 76 18 27,19%
Főváros 16 778 326 618 78 28,63%
ÖSSZESEN 51 832 822 1 402 291 20,82%
 
* Újonnan indult eljárások