Közlemények

5 éves csúcson a cégalapítás 2019 első negyedévében

5 éves csúcson a cégalapítás 2019 első negyedévében

Több mint 7600 új cég indult Magyarországon az első negyedévben, hasonló értékeket 2014 eleje óta nem láthattunk a hazai gazdaságban.

„Cégalapítási szempontból igen erős volt már 2018 utolsó negyedéve is, de az idei első negyedév még 5 százalékkal magasabb volt. A növekedés ugyan illeszkedik a tendenciába, de a mértéke már kimagaslónak számít” – kezdi elemzését Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója. 7614 új cég indult 2019 első negyedévében, ami abszolút értelemben sok, hiszen 2013-2014 környékén voltak utoljára e körül a cégalapítási számok.
A 2013-as időszakot és a jelenlegit mégsem lehet összehasonlítani. Egyrészt 2013-14 környékén csökkenő pályán voltak a cégalapítások, másrészről igen hektikusak voltak a különböző időszakok, elég komoly kilengések voltak negyedévről negyedévre. Cégalapítási szempontból az elmúlt egy év igen kiegyensúlyozottnak számít, gyakorlatilag 4 negyedéven át folyamatosan növekedett az érték, amire a 2000-es évek eleje óta nem volt példa.

A pozitív hangulat, a vállalkozási kedv tehát megkérdőjelezhetetlen, ugyanakkor a fő kérdés az, hogy hova fog kifutni a történet. A 2000-es évek eleji cégalapítási hullámot még a 2008-09-es válság sem törte meg. A cégek számának növekedésének csak a cégjogi szigorodás vetett véget a 2010-es évek elején. Ugyanazok a cégjogi jogszabályok, amelyek jelenleg is többé kevésbé érvényben vannak. Így elméletben most szabályozottabb környezetben zajlanak a cégalapítások.

„A többi céginformációs mutatót megnézve azonban látszik, hogy még korai lenne stabilan növekedő cégstruktúráról beszélni” – emelte ki az Opten szakértője. 2019 első negyedévében 10418 cég került törlésre, ami több szempontból is riasztó.

Az első negyedéves törlési értékek több mint 13 százalékkal haladják meg 2018 záró negyedévét, ami drasztikus emelkedésnek számít, mindezt úgy, hogy az elmúlt 1-2 évben már beállni látszódtak a cégtörlési számok. A törlések és alapítások ilyen arányú együttes növekedése arra utal, hogy a stabilitás még nem állt helyre a cégvilágban, a cégfluktuációs indexek rekordokat döntögetnek. De már maga a negyedéves megszűnési arány is ijesztő, egyetlen negyedév alatt a működő cégek 2 százaléka szűnt meg.

Elméletben lehetséges a cégek egészéges cseréjéről is beszélni, de a probléma, hogy a fluktuációs indexek már hosszú évek óta magasak, és a gyakorlat azt mutatja, hogy az új alapítású cégek döntő többségben korábbi vállalkozásokhoz erősen köthetők.

Egy negyedévből azonban nagyon hosszú távú következtetéseket még nem érdemes levonni, technikai/közzétételi hatások is szerepet játszhatnak egyes statisztikákban, bár ilyen arányú mozgás akkor sem indokolt. Továbbá a negyedéven belüli trend már kicsit szebb képet mutat a cégtörlések tekintetében is.

Ami mindenképp negatív hír, hogy a felszámolások száma is tovább emelkedett. Első negyedévben 1563 felszámolási eljárást tett közzé a cégbíróság, tehát még mindig sok és növekedő a behajthatatlan tartozás miatt megszűnő cég.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) első negyedéves értéke átlagosan 10 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Zala, Vas és Veszprém megyékben érte el a legjobb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Komárom-Esztergom és Nógrád megye produkálta.
 

Opten – CFI megyénként, 2019. első negyedév
 
Megye Alapítások Megszűnések Felszámolások* Opten - CFI
Zala 104 84 24 7,84%
Vas 87 79 6 8,22%
Veszprém 151 137 20 9,78%
Fejér 207 166 21 9,81%
Hajdú-Bihar 215 217 63 9,98%
Baranya 157 214 61 10,24%
Tolna 83 86 17 10,30%
Győr-Moson-Sopron 193 279 72 10,47%
Borsod-Abaúj-Zemplén 197 271 71 10,89%
Heves 124 113 37 10,99%
Békés 96 117 25 11,38%
Somogy 129 158 17 12,36%
Szabolcs-Szatmár-Bereg 270 160 87 12,77%
Csongrád 219 258 50 13,07%
Bács-Kiskun 219 414 63 14,01%
Jász-Nagykun-Szolnok 139 188 75 14,61%
Pest 1108 1604 187 14,74%
Komárom-Esztergom 177 284 19 16,18%
Nógrád 86 108 21 19,01%
Főváros 3653 5481 627 19,38%
ÖSSZESEN 7 614 10 418 1 563 12,30%
*Újonnan indult eljárások