Címke: cégtörlés

Mind termelés, mind cégalapítás tekintetében pozitív fordulatot vett az építőipar 2017. első negyedévében.

2017 első negyedévében 10 358 cégtörlés mellett csak 6 600 cégalapítás történt, ezzel 540 ezer alá csökkent a cégek száma Magyarországon. A regisztrált cégek száma utoljára 2009-ben volt ilyen alacsony.

Egy hónap alatt 20 százalékkal megugrott az energiaszektorban működő cégek száma, de csupán a számoktól azért gazdasági csodára még nem kell számítani.

5500 cégtörlés és 20 százalékos termelés visszaesés: a kedvező gazdasági folyamatok ellenére elmaradt a 2016-os építőipari felfutás.

Bár a törölt cégek döntő többsége mikrovállalkozás, nem szabad megfeledkezni a kevés számú, de annál jelentősebb szerepet betöltő megszűnő nagyvállalati körről sem.

26 ezer cégalapítással és 46 ezer cégtörléssel zárta Magyarország a 2016-ot. A cégek darabszámát tekintve harmadik éve folyamatosan zsugorodik a cégstruktúra.

Bár még nincs vége az évnek, a 2015-ös cégalapítási számokat úgy tűnik, sikerül majd felülmúlni 2016-ban.

Nyugalmas októbert hagy maga mögött a cégstruktúra, de az új adócsomag kétségkívül hamarosan újabb átrendeződést generál.

1 341 építőipari céget töröltek 2016 harmadik negyedévében, ami még mindig magasnak számít az ágazat nagyságrendjéhez képest, de az előző évek azonos időszakaihoz viszonyítva már kicsit szebb a kép.

A cégalapítással ellentétben az egyéni vállalkozói működés egyre népszerűbb Magyarországon, 2016 végéig az egyéni vállalkozók száma elérheti a 430 ezret is.

2016 harmadik negyedévében 11 306 céget törölt a cégbíróság, ez minden idők legrosszabb harmadik negyedéve.

Vártnak megfelelő alacsony cégalapítást, de trendhagyó törlési számokat hozott az augusztus. Nem túl bíztatóak a jelek év vége fele közeledve.

Bár az építőipar termelése még mindig csökken, de mind alkalmazotti létszám, mind szerződésállomány tekintetében pozitív irányba fordult az ágazat.

Minden idők egyik leggyengébb hónapja volt 2016 júliusa a cégalapítások szempontjából. 1844 új céget alapítottak a hónapban, ami 13 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakához képest, júniushoz viszonyítva pedig 28 százalékos visszaesést jelent – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató elemzéséből.

A kiskereskedelmi szektor a múlt évben jelentős átalakuláson esett át. Az ágazat összbevétele kismértékben csökkent, ugyanakkor összesített nyereségessége jelentősen emelkedett. Az ágazatban alkalmazottak létszáma visszaesett, és a vasárnapi boltzár eltörlése után sem állt vissza az az előtti szintre – derül ki az OPTEN céginformáció szolgáltató adataiból.

2950 építőipari cég szűnt meg 2016 első félévében, ami 13 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Az ágazatban ugyanakkor ez időszak alatt 28%-kal több céget alapítottak, mint 2015-ben. Az építőipari cégek összesített 2015-ös árbevétele kismértékű növekedést mutat az előző évihez képest, ugyanakkor összesített nyereségük 13%-kal marad el a 2014-es évitől.

Több mint 13 ezer új céget alapítottak Magyarországon 2016 első félévében, ami 7,6 %-os növekedést jelent előző év azonos időszakához képest. Ezzel párhuzamosan a megszűnő vállalkozások száma 5,7 %-os csökkenéssel meghaladta a 24,5 ezret – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.

Amint az várható volt, alaposan visszaesett a cégtörlések száma májusban. Az áprilisi 5400-as cégtörlési rekord nem illett az utóbbi időkben megindulni látszó csökkenési tendenciába, ezért nem meglepő, hogy májusban kompenzált a Cégbíróság, és csak 3800 vállalkozást szüntetett meg.

Újra csúcsra járatta a Cégbíróság a vállalkozások törlését, amennyiben 5327 vállalkozást szüntettek meg Magyarországon áprilisban. Ez újabb cégtörlési rekordot jelent, az eddigi legrosszabb hónap 2015 szeptembere volt, amikor 5004 társaság jutott erre a sorsra. „Aggasztóbb azonban, hogy a cégalapítások száma még mindig stagnál” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

Több mint 1400 cég szűnt meg 2016 első negyedévében a magyar építőiparban, ez 20 százalékkal kevesebb, mint az előző negyedévben, és 12 százalékkal elmarad a tavalyi azonos negyedévi adattól is. Az ágazatnak azonban még mindig nincs oka arra, hogy fellélegezzen. Látják ezt a vállalkozók is, az új cégek alapítása ugyanis csak szerény növekedést mutat.

Kifutnak a cégbíróságok által korábban tömegesen indított kényszertörlési eljárások, lassan csökken a megszűnő társas vállalkozások száma Magyarországon. Ez a kisebbik jó hír; a nagyobb az, hogy a frissen indított felszámolási eljárások száma alacsony szinten stabilizálódott, vagyis a válság és a kormány szigorú intézkedései sikerrel konszolidálták a cégvilágot.

Februárban 4305 társas vállalkozás szűnt meg Magyarországon, több, mint tavaly februárban, de kevesebb, mint az elmúlt félév havi átlagában. „A januári erőteljesebb jelzés után most csupán egy halovány utalást kaptunk arra, hogy lassan csökkenni kezd a megszűnések száma. Biztos trendről még mindig nem lehet beszélni” – mondja Pertics Richárd, az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató igazgatója.

Januárban 3596 vállalkozás szűnt meg Magyarországon. Hosszú idő óta először fordul elő, hogy kevesebb megszűnést regisztrál a havi cégstatisztika, mint egy évvel korábban. Egyetlen hónap adataiból persze nem lehet trendfordulóra következtetni, de az alaptendenciák arra utalnak, hogy idén a riasztóan magas megszűnési ráta végre csökkenhet. A kft-k kötelező feltőkésítése ugyanakkor még közbeszólhat.

Soha nem szűnt meg annyi cég az építőiparban Magyarországon, mint 2015-ben, és soha nem alakult olyan kevés, mint éppen tavaly. Ez akkor most a gödör alja, vagy sem? Az ágazat megrendelésállománya is a mélyben van, de ha a CSOK elég gyorsan termőre fordul, és az új EU-s támogatási ciklust is sikerül a terveknek megfelelően orrnehézzé tenni, akár egy gyors fordulatnak is tanúi lehetünk.

Több mint 50 ezer társas vállalkozás szűnt meg 2015-ben Magyarországon, ez csaknem 24 százalékos növekedés 2014-hez képest – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Minden idők legrosszabb évét azonban jobb idők követhetik, mert az immár négy éve tartó konszolidációs folyamat a végéhez közeledik, és a gazdasági kilátások is javulnak.