Címke: cégalapítás

Töretlenül gyorsul az építőipar, 2018 harmadik negyedévében 1243 céget alapítottak az ágazatban.

Jelenleg 298 török tulajdonossal rendelkező cég működik Magyarországon, de számuk erősen emelkedik.

Tovább zsugorodik a hazai cégbázis, az alapítások száma továbbra is elmarad a törölt cégekétől.

Az elmúlt 3 évben folyamatosan csökken a szőlőbor készítéssel foglakozó magyarországi cégek száma, derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból. Míg 2015-ben közel 900 ilyen profilú vállalkozás működött az országban, addig jelenleg már csak 835.

A nyári időszak mindig az egyik legizgalmasabb időszak az építőipar számára. 2018 nem keltett csalódást e tekintetben, mind a termelési, mind a cégalapítási számok erősen pozitív jeleket mutatnak.

Évente több mint 25 ezer céget alapítanak Magyarországon, ugyanakkor ezeknek csak töredéke igazi első vállalkozás.

Nyáron sem állt meg a magyarországi cégbázis fogyása, 2800 cégtörlés mellett csak 2080 cégalapítás történt 2018 júliusában.

Alapvetően gyorsan cserélődnek a cégek Magyarországon, de az irányban nagyok a különbségek ágazatonként.

Az újonnan létrejövő vállalkozások várható élettartama romlik, illetve a milliárdosok klubját is egyre kisebb eséllyel érik el.

6600 cégalapítás mellett 8300 cégtörlés zajlott 2018 második negyedévében, ezzel tovább zsugorodott a hazai cégvilág.

2018 májusában mindössze 2800 céget törölt a cégbíróság, ezzel lassan véget ér a 2012 óta tartó cégtörlési hullám.

2018 első negyedévében 7100 fölé emelkedett a cégalapítások száma, hasonlóan magas érték 2014-ben volt utoljára.

4 ezer új céggel, 6 éves cégalapítás rekorddal zárt az építőipar 2017-ben.

40 ezer cégtörlés mellett 27 ezer cégalapítással zárult 2017, ezzel már ötödik éve folyamatosan csökken a hazai cégek száma.

A szociális szövetkezetek száma és árbevétele egyaránt nőtt 2016-ban, és a bővülés idén sem állt le – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból.

Csupán 9409 cég szűnt meg 2017 harmadik negyedévében, 2013 óta nem volt ilyen alacsonyan a számláló.

Három hónap alatt 36 darab Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet alakult hazánkban és számuk valószínűleg tovább emelkedik majd – állítja Hantos Zoltán az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

Jól alakultak a nyári hónapok termelési és cégalapítási adatai az építőiparban.

Az új alapítású cégek 78 százaléka még mindig korábbi cégekhez köthető, de már feljövőben vannak az új szereplők is.

2017 nyári hónapjaiban 6720 cégalapítás mellett 10319 céget törölt a cégbíróság, ezzel tovább tömörödött a hazai cégstruktúra.

A statisztikák alapján nem túl magasak az új alapítású cégek túlélési képességei, az 5 éves kort a cégek 73 százaléka, míg a 10 éves kort már csak 51 százalékuk éli meg.

2017 második negyedévében 1063 céget alapítottak építőipari vállalkozók, ami az elmúlt 3 év legmagasabb értéke.

1 éves csökkenő trend után 2017 második negyedévében újra növekedésnek indult a cégtörlés számláló. Ráadásul a megszűnések mögött újra a felszámolások vannak felfutóban, tehát a cégstruktúra fertőzöttsége növekedőben van.

Stagnáló cégalapítási számok mellett továbbra is magas a cégtörlések száma, ugyanakkor a tulajdonosok által kezdeményezett megszüntetések helyét egyre inkább átveszik a hatósági kényszer eljárások.

Mind márciusban, mind áprilisban 1300 körül volt a hazai végelszámolások száma, ezzel az elmúlt öt év messze legmagasabb végelszámolási értékeit hozta a tavasz.